Megvan a ruha és már csak a kiegészítők kiválasztása egy újabb jó fejtörést, okoznak mennyasszonynak. Általában elmondható problémák, hogy a szalonok kínálata nem túlságosan szerteágazó. Nem csoda hisz a szalonok nem tudnak felkészülni azokra az egyedi elképzelésekre, ami az összes menyasszony képzeletében benne van. Ilyenkor kezdhetjük elölről a szalonos próbákat, vagy feljebb mehetünk és megkeressük azt aki elkészíti számunkra a megálmodott kiegészítőt.

Tény nem érthetünk mindenhez, így rengeteg kérdés merülhet fel egy menyasszonyban aki csak a jó válaszokra vár. Íme néhány gyöngyszem:

– Szeretnék előre hajtható fátylat. Mit ajánlasz?

– Alapvetően a mantilla fátylon kívül minden fátyoltípus előrehajtható verzióban is kérhető. Fontos, ha szeretnénk előrehajtani a fátylunkat, akkor a felső rétegnél minimum 70 cm-t számolj. Ez az a hosszúság ami előre hajtva nem kelti „lefejezett menyasszony” hatását, azaz a fátyol széle optikailag leválasztja a fejet a nyakról. Ezt még leírni is vicces, bevállalni már annál érdekesebb.

– A fátyol színe ivory, de félek, hogy a fátyol elüt majd a ruha színétől?

– A tüllnek megvan az az egyedülálló tulajdonsága, hogy képes egy pár színárnyalatot befedni. Az anyag lyukacsos, áttetsző szerkezete miatt nem tud feltűnni az apróbb színeltérés. Tapasztalatból tudom mondani, hogy az apróbb árnyalatbeli különbségegekért nem kell aggódni, hiszen a ruha anyagáról, a fátyol díszítéséről és tülljéről nem ugyan úgy verődik vissza a fény ezért az ünnepi öltözéken az apróbb eltérések eltűnnek és ezt garantálom. Amennyiben ezek a szavak nem nyugtatnak meg kérj anyagmintát és így biztosítva van a nyugalmad

– Ha nem lesz a fátyol szélén semmi díszítés, nem fog szúrni?

– Ezek a tüllök már másabbak mint gyerekkorunk tülljei, ráadásul nekem elsődleges szempont a kényelem és praktikusság. Összességében elmondható, hogy az általam használt tüllök nem szúrnak, nem okoz kényelmetlenséget használat során

– Ha a fátyol széle vágott szélű nincs elvarrva, vagy beszegve, nem fog kirojtolódni?

– Szerencsére ez a veszély nem áll fenn. A tüll olyan szövéssel rendelkezik, aminek köszönhetően az anyag nem kezd foszlani, nem fog felszaladni a szem és a visszajelzések alapján a tűsarok és a malomkerék sem tesz benne kárt.

– Mire varrod fel ezeket a fátylakat?

– Menyasszonyi fátylaimat többségében átlátszó műanyag fésűre varrom, de lehetőség van fém fátyol fésűre is. A műanyagot kettő alapvető okból; minden hajszínhez tökéletesen passzol, fémallergiások is bátran bevállalhatják.

– Melyik fátyol fajtát ajánlod egy vintage hangulatú esküvőhöz?

– Alapvetően minden kiegészítő jó párosítható a vintage hangulathoz. Az ilyen esküvőket jellemzően a helyszín dekorációja, majd a menyasszony és a vőlegény öltözete határozza meg. Mivel a ruha határozza meg a kiegészítőket, így biztosak lehetsz abban, hogy nem tévedsz sokat ha mindent hozzá  és a saját ízlésünkhöz igazítunk.

– Mikor kell megrendelnem a kiegészítőt?

– Egyedi kiegészítők rendelésénél egy minimum 4-8 hetet szoktunk mondani. Ez az idő tökéletesen elegendő a kiegészítők megtervezéséhez, elkészítéséhez és ha bármi de bármi gond adódna akkor a módosításra. Amennyiben olyan kiegészítőt álmodtál meg ami annyira különleges, hogy külföldről kell megrendelni az alapanyagokat, nem zárkózunk el tőle, de ilyenkor érdemesebb mihamarabb szólni, hogy mindenre kényelmesen legyen időnk.

– Hogy történik az átvétel?

– Az átvétel alapvetően történhet személyesen szegedi szalonomban, vagy postafordultával. Mindkét verziónál a kiegészítőhöz mellékelünk egy tüll darabot, amin igény szerint lehet gyakorolni a vasalást – vagyis inkább azon állítsuk be a vasalót – és természetesen minden kiegészítőmhöz csatolok egy leírást is az eredményes használatáért (mosás, tárolás vasalás) és olyan praktikus lehetőségeket amivel könnyedén megőrizzük kiegészítőnk újszerű állapotát sok-sok éven át.

– Hogyan rendelhetek kiegészítőt? Kell e előleget fizetni?

– Külföldi és távoli menyasszonyokra való tekintettel az egyeztetés megtörténhet e-mailen. Nem kell idegenkedni tőle, mert mára ebben nagyobb gyakorlatom van, mint a személyes találkozókban. Amennyiben van lehetősége a menyasszonynak személyesen felkeresni minket, lehetősége van próbára, a díszítő elemek megtekintésére, kiválasztására. Miután minden részlet a helyére került, küldünk egy írásos árajánlatot e-mailen, ami 30 napig érvényes. Ezen időszak alatt a menyasszonynak lehetősége van átgondolni a lehetőségeit – egy személyes találkozó után is –. Ajánlatom értelemszerű kitöltése és visszaküldése után a megrendelés érvényes, és kezdődik is a munka. Előleget soha nem fogadok el, csak a csomag átvételnél kell fizetni a teljes összeget! Egyedi rendelésnél a kész kiegészítőről fotót küldük a megrendelőnek, ahol megbizonyosodhat a fátyol eséséről, díszítéséről.

– Külföldön élek, megoldható a rendelés így is?

– Nem okoz gondot a külföldön élők rendelése. Minden részletet megtudunk beszélni online, és igény szerint anyagmintát postázunk. Szeretjük úgy időzíteni a magyarországi postázást, hogy a fátyol akkor érjen a menyasszony által megadott címre, mikorra ő hazaér. Csökkentve az esélyét, annak hogy nélküle bontsák ki a csomagját. Igény szerint Külföldre is kipostázom a megrendelt kiegészítőt, de pontos postaköltséget csak a kész kiegészítő lemérése után tudok mondani

Ez is érdekes lehet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük